Nagyon nem lesz egyszerű átállni 2018-ról 2019-re a Forma–1-es csapatoknak.

2021-től egy teljesen új aerodinamikai csomag érkezik az F1-be, ennek célja, hogy a DRS nélkül is legyenek előzések, azaz igazi előzések, ne csak manőverek.

Az átállás már 2019-ben megkeződik, többek között ekkor lépnek érvénybe az egyszerűsített első szárnyak és a módosított hátsó légterelők, valamint az új üzemanyagszabály is nagyban befolyásolja a kasztni kialakítást, mindez pedig óriási hatással van az idei és a jövő évi fejlesztésekre is:

A 2019-es autók ugyanis hasonlóak lettek volna az ideiekhez, de a jelenlegi fejlesztési munkák ezen a területen így semmit nem fognak érni.

Az ideális az lenne, ha a csapatok párhuzamosan tudnának fejleszteni erre az idényre és a következőre is, de ez óriási anyagi kiadással járna, ami még a nagyobb csapatoknak is gondot okozhatnak, hát még az olyan kisebb istállóknak, mint például Force India.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Betiltják a bérelhető elektromos rollereket Firenzében

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés