Érdekes körülmények között tudta meg Sergio Pérez, hogy nem vele kívánja folytatni a csapata.

Szerda este közleményt adott ki Pérez, miszerint nem tölti ki az eredetileg 2022-ig szóló szerződését a Racing Pointnál, és már az idény végén elhagyja a csapatot, amelynél 2014 óta versenyzett.

A mexikói a Toszkán Nagydíj csütörtöki sajtónapján beszélt arról, milyen körülmények között derült ki, hogy a jövőre Aston Martinná alkuló együttes nem számol vele:

„Csak szerdán kaptam meg a végső megerősítést. (...) Személyesen Lawrence Stroll (csapattulajdonos – a szerk.) hívott fel és közölte, hogy más irányba indul a csapat. (...) Mind ez idáig olyan visszajelzéseket kaptam, hogy meg akarnak tartani. (...) Ez persze fájdalmas. Nem számítottam erre. Ez van.”

Pérez arról is beszélt, hogy szeretne az F1-ben maradni, de nincs B-terve, és azzal pedig ő is tisztában van, hogy nincs sok lehetősége, így még az is elképzelhető, hogy más kategóriában fogja kipróbálni magát.

Azt is tudni már, hogy ki veszi át a helyét:

Megvan Vettel új csapata!

Pontosan az történt, amire számítani lehetett.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés