De így is annyira imbolygott a kocsi fara, hogy kiszúrták a rendőrök.

A sajószentpéteri rendőröknek feltűnt, hogy az előttük haladó B Corsa kicsit furán mozog, „folyamatosan imbolygott a hátsó része”.

Megállították a kocsit, és hamar rájöttek, mi a gond. „A tulajdonos gépjárművével úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy az autó alkalmatlan volt arra.

A futómű híd ugyanis le volt szakadva, de olyan mértékű volt a korrózió, hogy azt már nem lehetett hova visszafogatni. A miskolci férfi az autója műszaki hibáját egy kenderkötéllel »orvosolta«.

A kötelet a vonóhorogkampóra erősítette, és azt az alvázon keresztül a vezetői ülés konzoljához kötötte,

így próbálva elkerülni, hogy ki ne essen a jármű alól a hátsó híd.”

Ehhez képest apróság, hogy az október elején vásárolt Corsát nem íratta át az ötvenöt éves vezetője.

Vele szemben a rendőrök szabálysértési feljelentést tettek, a balesetveszélyes gépjármű forgalmi engedélyét pedig bevonták.

Ez is érdekelhet:

Türelmetlen autósok tömkelege a legújabb pofátlantanítós videóban

Mindig meg tud lepni minket, hogy egyeseknél milyen módon szakad el a cérna az utakon.

(Forrás: Police.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés