Az év első felében 211-en vesztették életüket közlekedési balesetben Magyarországon. Mindannyiunkon múlik, javulhat-e a statisztika.

A Police.hu Halálsoron címmel közölt drámai, de sajnos nem hatásvadász, hanem tény alapú írást a lesújtó baleseti statisztikáról. „A számadatok mögött drámai történetek húzódnak. Az elmúlt időszakban fiatalok, idősek, gyermekek holtteste mellett kellett a rendőröknek helyszínelniük szinte minden egyes nap. Nem egyszerű feladat ez. Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, amikor egy 7 éves gyermek 10 másodperc alatt szülők nélkül marad, vagy egy édesanya veszíti el a férjét és a gyermekét” – írják, majd megemlítik az elmúlt időszak legnagyobb felháborodást kiváltó közúti balesetét, amely az Árpád hídon történt.

„Néhány napja a közutat versenypályának használó fiatalok miatt kellett meghalnia egy munkából, kerékpárral hazatartó férfinak az Árpád hídon. A balesetet okozó jármű vezetője több mint 140-nel száguldozott a hídon. Ezeknek a tragédiáknak a többsége nagyobb odafigyeléssel, a szabályok betartásával elkerülhető lett volna, hiszen a közúti közlekedési balesetek túlnyomó része emberi hiba, mulasztás miatt következik be. A rendőrség statisztikája azt mutatja, hogy a balesetek fő okai továbbra is a gyorshajtás (27%), az elsőbbségi jog meg nem adása (26%) és a kanyarodási szabályok megszegése (15%).”

2023 első felében 6383 személysérüléses közlekedési baleset történt Magyarországon, ebből 193 balesetben 211-en vesztették életüket. Ez alapján állítja a rendőrség, hogy

„még kétszáz potenciális áldozat közlekedik közöttünk”.

A balesetmegelőzést célzó közleményben egy olyan videót is bemutattak, amely korábbi halálos balesetek helyszínelései alatt készült, és talán kellően nyomasztó ahhoz, hogy aki megnézi, jobban vigyázzon magára és a többi közlekedőre.

Ez is érdekelhet:

Van értelme újabb kamerákkal, fix traffipaxokkal próbálni megelőzni a következő Árpád hídi tragédiát?

Az időről időre tragédiába torkolló extrém közúti idiotizmus kezelésének nem az a módja, hogy a normális közlekedőket kezdjük jobban szívatni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés