Mert szándékosan befékezni nemcsak bunkóság, hanem életveszélyes is.

Büntetőfékezéses ügyben emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki haragudott a sógorára, ezért gépkocsijával megállásra kényszerítette, illetve leszorította az útról.

A vádirat szerint 2020 júliusában egyik nap a vádlott és sógora Nyírkarászon tartózkodtak, és a vádlott azt látta, hogy a vele haragos viszonyban lévő sógora beül egy személygépkocsiba. A vádlott elhatározta, hogy beszélni fog a sógorával, ezért követte saját gépkocsijával a Petneháza felé tartó sógorát. Utóbbi gépkocsiban összesen négyen utaztak.

A vádlott a két település közötti útszakaszon utolérte a másik gépkocsit, annak előzésébe kezdett kb. 90-100 km/h sebességgel, és közben ráhúzta a kormányt az előzött járműre, így annak vezetője jobbra rántotta a volánt.

Bevágott a megelőzött gépkocsi elé, és többször indokolatlanul fékezett, ezzel kényszerítette fékezésre és irányváltoztatásra a mögötte haladót.

Azt sem engedte a vádlott, hogy őt megelőzzék, áttért a szemközti sávba, váltogatta a sávokat, majd végül keresztbe állt az úttesten. Ekkor a másik gépkocsi visszafordult Nyírkarász irányába, a vádlott azonban utána hajtott, megelőzte,

és ismét büntetőfékezéssel veszélyeztette az abban ülők életét.

Amikor a vádlott újra keresztbe állt az úttesten a kocsijával, a másik autó tolatva próbált menekülni, de a vádlott a kocsija lámpáit villogtatva követte, majd végül elhajtott a helyszínről.

Az ügyészség közúti veszélyeztetetés bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben, és azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottat, és tiltsa el a közúti járművezetéstől is, valamint pénzbüntetést is szabjon ki vele szemben. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Magyarország Ügyészsége)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.