Ha jobb autója lett volna, most is lenne ülése?

Robert Kubica álomszerű visszatérést produkált: miután 2011-es ralibalesete után – amely során majdnem elvesztette egyik karját – tavaly ismét az F1-ben versenyezhetett. A szebb napokat is látott Williamsnél azonban egy szezon(nyi szenvedés) jutott neki, a 2019-es idény végén ugyanis elköszöntek egymástól a felek.

Ahogy az várható volt, a lengyel nem talált magának ülést 2020-ra, azonban így is tűzközelben maradt, mint az Alfa Romeo teszt- és tartalékpilótája. Kubica pedig a Williamst hibáztatja, hogy (ismét) megakadt F1-es pályafutása:

„Ha tavaly jobb autóm lett volna, akkor most nem itt ülnék, hanem az Ausztrál Nagydíjra készülnék. A Williamsnél találkoztam olyan emberekkel, akik tudták, hogy mit csinálnak, de voltak olyanok is, akik jobb munkát is végezhettek volna.

Összeségében azonban szerencsének mondhatom magam, mert jónéhány tehetséges kollégámnak nem adatik meg, hogy az F1-ben versenyezzenek.”

Szerinted?

Ha Kubicának jobb autója lett volna, most is lenne ülése?

Kubica egyébként tesztelte is az új Alfa Romeót az előszezoni tesztek során Barcelonában, és nem is szerepelt rosszul:

Így reagált Kubica arra, hogy ő zárt az élen a szerdai tesztnapon

Érthető, nagyon régen autózott ilyen gyorsan.

(Forrás: gptoday.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.