A Vesta az első olyan újkori Lada, amire őszintén mondhatod, hogy jól néz ki, és az alapváltozat még nem minden: előbb vagány szabadidős kombit építettek belőle, most pedig itt a sportváltozat, annak összes hozzávalójával.

Mostanára egész modellcsaláddá fejlődött a Lada legmodernebb típusa, a Vesta ugyanis a hagyományos lépcsőshátú mellett kapható kombiként, plusz mindkettőből készült megemelt hasmagasságú, szabadidős változat, most pedig itt a sportkivitel. A korábbi prototípus szinte egy az egyben gyártásba került, ami azt jelenti, hogy az eddigi legizgalmasabb Ladáról van szó.

A 4,42 méter hosszú Vesta Sport a kategória receptje szerint készült,

azaz nagyobb légbeömlős, piros betétes első lökhárítót, szintén piros betétes, diffúzoros hátsó lökhárítót, küszöbtoldatot és légterelő szárnyat kapott. A dupla kipufogóvég és az egyedi 17 colos kerekek mellett a ragyogó bordó vagy a palaszürke fényezés teszi fel a pontot a külsőre.

Az utastér is az eddigi legvonzóbb, amit a Lada mostanában készített,

a nagyobb oldaltartású sportüléseket piros Alcantara betétekkel dobták fel, és ahogyan a sportmodelleknél lenni szokott, szénszálas mintájú betétek, piros számlapos műszerek, perforált bőrrel bevont, piros cérnával varrt bőrkormány, egyedi váltógomb és fémpedálok is gondoskodnak arról, hogy ne felejtsd el, ez a legsportosabb Vesta.

A sportos Vesta a nálunk nem ismert 1,8 literes, négyhengeres benzines szívómotor izmosított változatát kapta 145 lóerővel és 182 Nm nyomatékkal, ötfokozatú kézi váltóval.

A 9,6 másodperces százra gyorsulás és a 193 km/órás végsebesség nem olyan érték, amitől rögtön dobnál egy hátast, de a feszesebb futómű és a sportkipufogó mégis megadja a hangulatot.

A Vesta Sportról rendkívül látványos képeket készítettek,

és sajnos ennél közelebb nem is kerülhetünk hozzá, mert ahogyan a Kalina, úgy a Vesta esetében sem tervezi a Lada a sportváltozat európai forgalmazását. Ha a szériánál dögösebb Vestát szeretnél, akkor még mindig ott az SW Cross, az emelt hasmagasságú szabadidős kombi ugyanis nálunk is megvehető.

Ez is érdekelhet:

Kapható már nálunk is a legmenőbb kombi Lada

Szabadidős Cross kivitelben is megérkezett a Vesta kombi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés