Pontosan olyan ennek a Lamborghini Espadának a története, mint a legtöbb autós tündérmese. Az angol kastély garázsában szunnyadó olasz sportautót nagyjából tíz év állás után indítják be újra.

Ferruccio Lamborghini minden tekintetben jobb autót szeretett volna gyártani, mint Enzo Ferrari. Olyat, ami egyszerre erősebb, gyorsabb és kényelmesebb, mint bármelyik Ferrari, és erre az egyik legjobb megoldás a merész formájú Espada volt. Az Espada egyébként arról a tőrről kapta a nevét, amivel a torreádor leszúrja a bikát.

1968-ban a hagyományosabb Lamborghini Islero mellett mutatták be az Espadát a Genfi Autószalonon.

Rengeteg autónál bizonyított már, mégsem voltak benne biztosak, hogy a Bertone stúdiónál dolgozó Marcello Gandini elképzelése betalál, ezért két tizenkét hengeres túrakupét is kínált ekkoriban a Lamborghini. Ötfokozatú manuális váltójával együtt a 350 lóerős, hat duplatorkú Weber karburátorral szerelt szívó V12-es benzinmotor 293 kilogrammot nyom.

Több mint négyszáz éve, 1605-ben pontosan abban az angol kastélyban tervezgette Robert Catesby, Guy Fawkes és más összeesküvők I. Jakab angol király meggyilkolását, mint amelyikbe úgy tizenöt évvel ezelőtt letámasztották a második sorozatból származó, jobbkormányos Espadát. Ennyi idő után egyértelműen minimum műszaki felújításra szorul az autó, de azért a helyszínen nekiláttak beindítani a hosszú ideig szunnyadó gépet.

Ez is érdekelhet:

A tökéletes gran turismo – Lamborghini Espada

Ferruccio Lamborghini célja a gyors, sportos és merész formájú, kényelmes luxuskupé volt, ami az Espadával teljesült be.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés