Ebben a Lamborghiniben nem is az az érdekes, hogy a tulajdonosa még csak 19 éves, hanem az, hogy mit kezdett vele. Alex már harmadjára építtette át a Huracánt, és ezúttal egy elképesztő becsövezett raliautót hozott ki belőle.

Alex Choi nevét nem most hallod először, a 19 éves srác korábban is nagy feltűnést keltett, amikor a kamuflázs fóliával behúzott, tetődobozos, tuningolt Lamborghinijét nem féltette meghajtani a sárban.

Nem féltik a sártól ezt a tetődobozos Lamborghini Huracánt

Bátran nekivágtak a sárnak a szuperautóval.

Szegény Huracán akkor még szinte szériaállapotban bírta a gyűrődést, de Alex úgy döntött, hogy alaposan átépítteti, ami még a tereprali-gépeknek is becsületére válna. Igaz, azoknak jóval nagyobb a hasmagassága.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alex C (@alex.choi) által megosztott bejegyzés,

Az 5,2 literes V10-es motorja ezúttal dupla turbótöltőt kapott, amivel a teljesítménye továbbra is 800 lóerő,

és ezúttal a felépítését is kezelésbe vették. A lökhárítókat és a karosszériaelemek egy részét leszerelték, és egy rózsaszín bukókerettel vették körbe az autót, amivel még a borulást is bírnia kell.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alex C (@alex.choi) által megosztott bejegyzés,

A raliautó-stílusú kinézetet az orrára és a tetejére szerelt fényszórók fokozzák, és mivel mégis egy Lamborghiniről van szó, feljebb emelte a hátsó légterelő szárnyat, a hátsó lámpáit pedig egyszerűen megfordította. Alex hozzátette, hogy nem ez a Huracán utolsó változata, úgyhogy hallani fogunk még Unicorn névre keresztelt autójáról.

Nézd meg, hogyan készült a gép:

Ez is érdekelhet:

Utcai gyorsuláson csapták fának a Lamborghini Huracánt

Tanulságos lecke, hogyan ne vágj fel a Lambóddal.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.