A Miurát tartják az első szuperautónak, és a Lamborghini csodás formájú sportkocsija ritka is, főleg ebben a limezöld színben.

1966-ban a genfi autószalonon leplezték le az akkor huszonéves Marcello Gandini mesterművét. A korabeli versenyautókból ismerős felépítésével, 3,9 literes V12-es motorjával és igéző formájával a Miurát tartják a világ első szuperautójának.

1973-ig összesen 760 példánya készült,

és azok közül is csak néhány, amit a képeken látható lime színre fényeztek. 1967-ben került ki a Lamborghini gyárából, és jelenleg még csak a harmadik tulajdonosánál tart, aki alaposan átalakíttatta.

A gyári SV csúcsmodellnek megfelelően a teljesítményét 350-ről 385 lóerőre növelték,

a karosszériát és a futóművet is átalakították. Bob Wallace, aki egykor a Lamborghini gyári tesztpilótája volt, 40 évnyi tapasztalatával felügyelte az átépítést, amire nem sajnálták a pénzt, 100 ezer dollárt költöttek rá.

Ez az egyetlen összeg, amit megtudunk a képen látható autóról, a még csak 25 ezer kilométert futott Miura árát csak komoly érdeklődőknek árulja el a Curated.

Ha nem jön be a lime, ez érdekelhet:

Csak hat Miura készült ebben a színben, és ez az egyik

Csodaszépre újították fel az énekes autóját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve