Kellemetlen pillanatokat élhetett meg az Aston Martin pilótája.

Max Verstappennel ellentétben Lance Stroll számára katasztrofálisan alakult az esős São Pauló-i Nagydíj. Az Aston Martin kanadai pilótája már a felvezető körben búcsúzni kényszerült, miután a 4-es kanyarban kipördült, nekikoccant a falnak, majd talán tévedésből a kavicságyon keresztül próbált visszatérni a pályára. Az autója azonban ott ragadt, így Stroll végül nem tudott elrajtolni a futamon. Ezekben a drámai és Stroll számára valószínűleg kissé kínos pillanatban a szenvedélyes brazil közönség pedig Felipe Drugovich nevét kezdte skandálni, aki az Aston Martin brazil tartalékpilótája.

A nyolcadik F1-es idényét taposó Stroll számára különösen kellemetlen ez a helyzet, hiszen sokan úgy vélik, hogy csupán apjának, Lawrence Strollnak – aki történetesen az Aston Martin csapattulajdonosa is – köszönheti az ülését.

Mutatjuk a kínos pillanatokat:

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Norris szerint senki sem ért egyet a szabállyal, ami miatt Verstappen nyerhetett a 17. helyről rajtolva

Max Verstappen kétségtelenül bravúros versenyzett, de azért némi szerencse is kellett hozzá, de persze a szabály, az szabály.

Verstappen teljesítménye akkora visszhangot keltett, hogy még a riválisok is elismerték

A São Pauló-i Nagydíj után még az ellenfelek is csak méltatni tudták Max Verstappent.

Verstappen: Ilyenkor hol van a brit sajtó?

A bravúros São Pauló-i győzelme után Max Verstappen visszaszólt az őt kritizáló szigetországi médiának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában