Ha mondani kellene egy autót, amivel nekivágnál az ismeretlennek, szinte biztos, hogy a Defender lenne az. Most egy olyan példányt mutatunk, amit mindennel felszereltek egy világkörüli úthoz.

A klasszikus Land Roverek építésével foglalkozik az ECD Automotive Design, aminek az egyik legújabb alkotása a képeken látható, Project Invictus névre keresztelt Defender. Az alapot egy 1991-ben gyártott, hosszabb tengelytávú 110-es modell adta, amit bronzszínűre fényeztek, és a csörlőtől a gallytörőig minden van rajta, amit csak el tudsz képzelni.

A legjobb a Defender tetejére tett sátor, amit úgy lehet kinyitni, hogy kényelmesen nagy alapterülete legyen,

és még egy kézi zuhany és egy napernyő is tartozik hozzá, hogy bárhol tudj táborozni vele, este a hangulatról az autóra szerelt fényszórók gondoskodnak. A Defender belül is igényesebb a szériánál, fakormány és bőrrel bevont ülések kerültek bele.

Amiért a világot is meghódítanánk ezzel a Land Roverrel, az a motorja:

az eredeti dízel helyére szerelt 6,2 literes V8-as, amit egy Corvette adott kölcsön.

Lehet, hogy egy Defender számára stílusidegen, de az ereje és a hangja is megvan ahhoz, hogy élvezd a vezetést, bármilyen terepen is jársz vele. 430 lóerős, és nem lehet elkényelmesedni vele, mert a váltója kézi.

A luxuskempingautónak megkérik az árát, 240 ezer dollárért építenek meg egyet, ami 71 millió forintnak felel meg, és ebben a világkörüli út költsége még nincs benne.

Ez is érdekelhet:

A legenda folytatásaként itt a vadonatúj Land Rover Defender

Csúcstechnikával jön a G-osztály és a Wrangler ellen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés