Tényleg Lando Norris lenne a Formula–1 mezőnyének legjobbja?

Lando Norris határozottan kijelentette, hogy jelenleg ő a Formula–1 legjobb pilótája, annak ellenére, hogy a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj után át kellett adnia az első helyet csapattársának, Oscar Piastrinak a világbajnoki tabellán a pilóták között.

A világbajnoki pontverseny állását a pilóták és a konstruktőrök között ITT tudod megnézni.

Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az szezon során a brit többször is hibázott az időmérők utolsó szakaszában, amivel kevésbé előnyős helyzetbe hozta magát a vasárnapi futamokra. Norris azonban továbbra is biztos benne, hogy versenyhelyzetben ő a McLaren és a mezőny legerősebb pilótája, és csak a kvalifikációs teljesítményén kell javítania:

„Nem lep meg a dolog, hiszen számos hibát követtem el az elmúlt időmérőkön. A futamokkal viszont elégedett vagyok, elég erősek voltak, az összesen jó volt a tempóm.

Megvan a magabiztosságom, érzem, hogy megvan a tempó, és jelenleg úgy érzem, én vagyok a legjobb.

Dolgoznom kell a kvalifikációs teljesítményemen, de ha ezen javítani tudok, biztos vagyok benne, hogy visszatérek oda, ahol korábban voltam.”

(Forrás: MotorsportWeek, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A szezon végén a McLaren kiszáll a Formula E-ből

A McLaren három szezont húzott le az „elektromos F1”-ben.

Új motorgyártó jön az F1-be

Az FIA-elnök szerint ez jól mutatja, mekkora az érdeklődés a világ vezető autógyártói részéről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés