Két név: Max Verstappen és George Russell. Ebből még bármi lehet.

A The Race értesülései szerint George Russell és a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner előzetes tárgyalásokat folytattak egymással, ami arra utalhat, hogy

ha Max Verstappen valóban idő előtt távozik az osztrák istállótól – amire van is reális esély –, akkor Russell lehet a kiszemelt utód.

Bár Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök (egyelőre) elégedett Russell és az újonc Andrea Kimi Antonelli párosával, sosem zárta ki teljesen a négyszeres világbajnok szerződtetésének lehetőségét.

A Red Bullnak alig négy hónapja van, hogy megtartsa Verstappent

Max Verstappen idő előtt távozhat a Red Bulltól, az osztrák istállónak pedig nincs sok ideje, hogy mentsen a helyzeten.

Ha Verstappen valóban a Mercedeshez igazolna, a csapat egyik pilótájának távoznia kellene, és jelen állás szerint ez inkább Russell lenne, hiszen Antonellire hatalmas reménységként tekint a csapat. Ebben az esetben pedig teljesen logikus lépés lenne Russelltől, ha még időben elkezdene más csapat után nézni, akár a Red Bull irányába is, ahol Cunoda Júki mellé egészen biztosan elférne, sőt elkélne egy olyan pilóta, mint Russell, aki nemcsak kellő rutinnal rendelkezik, de azt is tudja, milyen futamgyőzelmeket szerezni.

Ugyanakkor akár egy Russell–Verstappen-duó is benne lehet a pakliban, ami papíron minden idők egyik legerősebb pilótapárosává válhatna

– és ha mindez megvalósulna, azzal a Red Bull alaposan odaszúrna a riválisának számító Mercedesnek. Szóval bármi megtörténhet.

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Egy ázsiai ország F1-es csapatot venne magának

„Ez akár hamarosan meg is történhet.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.