A négyszeres világbajnok idő előtt távozhat a Red Bulltól, az osztrák istállónak pedig nincs sok ideje, hogy mentsen a helyzeten.

Bár Max Verstappen szerződése 2028 végéig érvényes a Red Bull-lal, egyre több szó esik arról, hogy idő előtt elhagyhatja az osztrák istállót – a pletykák szerint Mercedes és az Aston Martin is elcsábítaná őt. Nemrég pedig izgalmas részletek szivárogtak ki a négyszeres világbajnok szerződéséről, a The Race értesülései szerint ugyanis szerepel benne egy olyan záradék, hogy

ha Verstappen a nyári szünetig – vagyis az augusztus 3-i Magyar Nagydíjat követően – nem kerül a bajnoki tabella első két helyének egyikére, szabadon távozhat a Red Bulltól, amennyiben ő és a menedzsmentje úgy döntenek.

Mindez azt jelenti, hogy a Red Bullnak három és fél hónapja van arra, hogy megtartsa a 27 éves pilótáját, de ez nem lesz könnyű feladat, hiszen a Red Bull idei autója, az RB21 eddig látványosan (tempóhiányban) szenved, és már a McLaren számít a mezőny legjobbjának.

Verstappen jelenleg a harmadik helyen áll 87 ponttal, és két ponttal lemaradva a második Lando Norris mögött, míg Oscar Piastri tizenkét ponttal vezet – a világbajnoki pontverseny állását a pilóták és a konstruktőrök között ITT tudod megnézni.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen utalást tett arra, hogy távozhat, és arra is, hová igazolhat

Max Verstappen nyilatkozata kissé sejtelmes, mégis egészen egyértelmű a célállomás.

Egy ázsiai ország F1-es csapatot venne magának

„Ez akár hamarosan meg is történhet.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
29% Igen, de csalódás volt.
20% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés