Ez adja magát.

Sajtóhírek szerint Sergio Pérez 2026-ban visszatérhet a Formula–1-be, méghozzá a 11. csapatként csatlakozó Cadillac színeiben, legalábbis erről ír a svájci Blick veterán neves szakírója, Roger Benoit is:

„Pérez kényszerű távozását a Red Bulltól több mint tízmillió dollárral tették kellemesebbé. A mexikói pilóta a Max Verstappenre hangolt autó miatt került nehéz helyzetbe, ahogy most Liam Lawson és Cunoda Júki is. Pérez számára 281 futam után azonban új lehetőség nyílik: 2026-ban a Cadillac volánja mögé ülhet. Emellett éppen most írt alá egy busás szerződést a sportág egyik főszponzorával, a Heineken 0.0-val.”

Valójában semmi meglepő nincs ebben, hiszen amióta kiderült, hogy az amerikai istálló belép az F1-be, illetve hogy a mexikói távozik a Red Bulltól, ez a párosítás egy az egyben adta magát. A 35 éves mexikói mellett pedig több érv is szól: tapasztalt, tudja, milyen nyomás alatt versenyezni és futamo(ka)t nyerni, valamint anyagi szempontból is komoly potenciál van benne, ugyanis hatalmas népszerűségnek örvend Latin-Amerikában és az Egyesült Államokban is, ráadásul továbbra is mögötte áll a mexikói telekommunikációs óriás, a Telmex.

(Forrás: Blick, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen: Én csak résztvevő vagyok ebben a bajnokságban

Max Verstappen máris lemondott a világbajnoki címről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
72% Igen
16% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni