Lando Norris címvédésre készül a Formula–1-ben, de jelen állás szerint nem ő a legnagyobb esélyes.

Március 8-án az Ausztrál Nagydíjjal elrajtol a Formula–1 új idénye, és bár a mezőny új autói egyelőre még nem mutatták meg a valódi tempójukat, a Mercedes már a barcelonai shakedown teszten is meggyőzően teljesített, rengeteg kilométert gyűjtve. Ez pedig komoly alapot adhat George Russellnek, akit a fogadóirodák is az idény egyik favoritjaként emlegetnek.

A címvédésre hajtó Lando Norris is úgy látja, hogy honfitársa lesz a legnagyobb kihívója az új szezonban, aki szinte már szédül az izgalomtól, annyira éhes a világbajnoki címre ebben a szezonban:

„Szerintem az, hogy én megnyertem a vb-címet, még éhesebbé tette George-ot, pláne, hogy most ő a fogadóirodák favoritja is. Szinte szédül az izgalomtól”

– majd kicsit tréfásan vagy inkább szarkasztikusan még hozzátette, hogy „óriási” esélyesnek tartja a 27 éves pilótát, akiből egyébként kinézi, hogy előbb-utóbb világbajnok lesz.

(Forrás: Reuters, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Piastri a 2025-ös összeomlása után figyelmeztette az F1 mezőnyét az új szezon előtt

Vajon Oscar Piastrit tényleg veszélyesebb ellenféllé tette a tavalyi kudarc? Nemsokára kiderül.

Verstappen és Russell párharcát várják a vb-címért, de egy váratlan név is felbukkant az esélyesek között

Max Verstappennek és George Russellnek lehet egy fiatal kihívója a világbajnoki címért folyó harcban?

Visszautasíthatatlan ajánlatot készül tenni egy F1-be kívánkozó helyszín

Spoiler: Korábban már szerepelt az F1 versenynaptárában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ken Block emlékét őrzi ezzel a Mustanggal a Lego

Sporttörténelmi siker: 13 éves magyar fiút igazolt le az Aston Martin F1-es csapata

Vagányságot hoz az elektromos kisautók közé a Cupra Raval

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés