Elon Musk tánca nem az egyetlen furcsaság volt a Tesla kínai gyárának megnyitóján. Az egyik alkalmazott az éppen átvett Teslájával kérte meg a barátnője kezét.

Mérföldkő a Tesla történetében a márka első olyan autógyára, ami nem az Egyesült Államokban működik. A sanghaji üzemet alig egy évvel az építés kezdete után, az elmúlt év utolsó napjaiban nyitották meg, és a ceremónia már csak azért is emlékezetes marad, mert Elon Musk olyan táncot nyomott le a színpadon, amilyent még nem láttál tőle.

A gyárban a Model 3-ból hetente már most is több mint ezer darab készül, ezt idén a duplájára növelik. Az első 15 példányt a megnyitón vehették át a gyár alkalmazottai, és az egyikük

a virágokkal teli csomagtartóval meg is kérte a barátnője kezét.

A kínai Tesla-gyár megnyitója talán nem a legromantikusabb lánykérős helyszín, de az biztos, hogy emlékezetes.

Ez is érdekelhet:

Unalmas volt a Tesla Model 3 belseje, feldobták néhány színnel

Még aligha láttál ilyen kárpitot egy Teslában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.