Ezentúl nem lesznek halmozott büntetések a Forma-1-ben, de ettől még nem jártak jobban a pilóták.

A Motorsport Világtanácsa teljesen átalakítja a rajthelyes büntetések kiosztását, ugyanis a következő idénytől nem lesznek halmozott büntetések az F1-ben, vagyis 40-50 (esetleg még több) rajthelynyi hátrasorolás – ami már csak azért is nevetségesen hatott, mert sokszor több hellyel soroltak vissza egy pilótát, mint ahány autó egyáltalán elindult az adott versenyen.

A 2018-as szezontól viszont az, aki 15 rajthelyes büntetésnél többet kapna, automatikusan a mezőny végére kerül.

Ha több pilóta is így jár, az időrend rangsorol, vagyis a hivatalos bejelentésének sorrendjében állhatnak majd fel a rajtrácsra a bűnösök.

Ettől pedig felfordulhat egy kicsit a világ az F1-ben, mert a hárommotoros szabály értelmében a 21 futamra bővült 2018-as idényben egy motornak hét versenyt kellene kibírnia. Úgy tűnik, egészen izgalmas szezon elé nézünk:

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Áprilisi tréfának indult, a Nürburgringen rajtol a BMW M3 Touring versenyváltozata

Olcsóbb lett a mobilparkolás

560 kilométeres hatótáv és meglepően jó vezethetőség – teszten a Toyota C-HR+

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés