Ha lehet hinni a pletykáknak, Charles Leclerc-nek elege lett a csapatutasításokból és a Ferrari elhibázott stratégiai döntéseiből, amik javarészt az ő kárára születtek.

Charles Leclerc számára katasztrófálisan sikerült a legutóbbi versenye, a Monacói Nagydíj, amit részben ismét a Ferrarinak köszönhet, részben pedig saját magának. Mindenesetre a maranellóiak, bár most nem a szokásos csapatutasítással, de a szezon hatodik versenyhétvégéjén is megnehezítették ambiciózus pilótájuk dolgát.

Az olasz Formula Passion oldal mellett több külföldi oldal is már arról ír, hogy ezzel a monacói blamával mélypontra jutott a Ferrari és a második idényében kiugróan teljesítő Leclerc kapcsolata, aki már azon gondolkodik, hogy elhagyja a csapatot – egyelőre kezeljük erős fenntartásokkal ezt a pletykát.

Leclerc távozása egyébként nem kicsit lenne fájó a Ferrari számára, hiszen nemcsak saját neveltjük, de egy óriási tehetség is távozna a csapattól. Azt pedig csak halkan jegyezzük meg, hogy a Mercedesnél Valtteri Bottasnak, a Red Bullnál pedig Pierre Gaslynak is lejár a szerződése 2019-ben.

Eközben...

Vettel bekóstolta Hamiltont

Éppen annyira, hogy csak feltűnjön, hogy ez egy szurkálódás a részéről.

(Forrás:  formulapassion.it, gpfans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés