Ismét két legendás sportmodellt állított ki egymás ellen a carwow, még ha nem is egy korszakból származnak, és nem is teljesen egyenlők az esélyeik, de a legelső Audi RS2 és az első generációs BMW M3 versenyét akkor is érdemes megnézni.

Az RS2 Avant volt az első RS emblémás Audi, amit láthattál már gyorsulni az utódjai ellen, hogy kiderüljön, mennyit fejlődött a technika.

A Porsche-kerekeken gördülő sportkombit most az első BMW M3 ellen állították a rajthoz. A verseny nem teljesen igazságos, hiszen az E30-as M3 egy kicsit régebbi, és gyengébb is, a 2,3 literes, négyhengeres szívómotorja 215 lóerős, míg az RS2-ben dolgozó 2,3 literes, turbós öthengeres 315 lóerőre képes, és mind a négy kereket hajtja.

Az M3 esélye lehet, hogy jóval könnyebb, mintegy négyszáz kilogrammal kevesebbet nyom az Audinál, és lássuk, hogy ennek lesz-e jelentősége:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon