A Vespa hetvenötödik születésnapját stílusosan ünnepli a LEGO, hiszen egy részletgazdag készletet adtak ki a hatvanas éveket idéző robogóval. Ha imádod az olasz stílust, akkor ennek ott a helye a polcodon.

Az olaszok ikonikus robogója, a Vespa nemrég ünnepelte a hetvenötödik születésnapját, és ebből az alkalomból jött ki a LEGO legújabb, felnőtteknek szánt Creator Expert készlete, ami a márka egyik korai modelljének állít emléket. A 125-ös modell éppen olyan pasztellkék színben pompázik, mint amiben a Vespa a korai években gyártotta a robogót.

Olyan részletek miatt is lehet imádni a LEGO-ból készült Vespát, mint a hátsó kosárban szállított virágok,

a levehető motorburkolat, alatta persze a motorral, a működő kormányzás, a kitámasztó vagy a pótkerék.

Megvan rajta a Vespa logója, és még a rendszámtáblája is olyan, mint amit a hatvanas években adtak ki Olaszországban.

A legújabb LEGO-nak minden olaszrajongó polcán ott a helye a korábbi Fiat 500-as készlet mellett, és készülj rá, hogy a Vespa sem kicsi, 35 centiméter hosszú és 22 centi magas. Nem is kell sokat várni rá, hiszen az 1106 darabból álló készlet március elsejétől rendelhető.

Ez is érdekelhet:

Egy kis Olaszország a lakásodban a Legóból építhető Fiat 500

Ha most nem mehetsz Olaszországba, akkor idézd meg ezzel.

Az idei F1-es szezont a LEGO-ból készült McLarennel indítanánk

Norris és Ricciardo autójának csinálnánk helyet a polcon.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés