A bemutatása után közel két évtizeddel is még mindig ütős szuperautónak számít a Pagani Zonda, ezért nem is merül a feledés homályába. Most nem egy tehetős vevő, hanem maga a márka alapítója építtetett magának egy különleges példányt.

A Zonda tette igazán legendássá a Paganit, és bár már évekkel ezelőtt leváltotta a Huayra, még mindig készülnek újabb változatok belőle, mint például ez a HP Barchetta, amiből egyetlen egy példányt gyártottak. Nem egy tehetős vevő megrendelésére épült, hanem maga a márka alapítója, Horacio Pagani álmodta meg, innen származik a neve is.

Hihetetlen, hogy az 1999-ben bemutatott Zonda még ma is milyen dögösen néz ki, pedig elvileg már 2013-ban nyugdíjazta a Huayra. Mégis, elég csak néhány újabb stíluselem, hogy ismét hatásos külsőt öltsön az olasz szuperautó.

A HP Barchetta érdekessége az alacsonyabb szélvédő és a részben burkolt hátsó kerékjárat, ami alá oldalaként eltérő színű felnik kerültek.

Az egyedi részletek itt még nem értek véget, hiszen megtalálod rajta a Zonda Cinque központi légbeömlő nyílását az ülések fölött, amelyek egyébként a Huayra BC-ből származnak. A motorja ennek is ugyanaz a 7,3 literes, 760 lóerős V12-es szívómotor, mint a többi egyedi építésű társának.

Mondhatnánk, hogy ez tényleg az utolsó Zonda, de nem lennénk olyan biztosak benne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés