Már tudjuk, hogy nagyon fürge lesz az új elektromos Opel Ampera-e, most pedig az is kiderült, hogy mennyit megy el egy feltöltéssel. Többet, mint a BMW i3.

Nagy felhajtást csap az új Ampera-e körül az Opel, hiszen miután egy gyorsulási versenyen kiderült, hogy a 204 lóerős elektromos autó simán legyőzi akár a versenyautókat is, most azt is közzétették, hogy mennyit megy el az Ampera-e egy feltöltéssel.

A padló alá épített akkumulátorok kapacitása 60 kWh, ez pedig kétszer akkora, mint a Nissan Leaf esetében. Az Ampera-e ezzel 400 kilométert is képes megtenni egy feltöltéssel, szemben a BMW i3 300 kilométerével, a Nissan Leaf 250 kilométerével, és a VW e-Golf 190 kilométerével.

Takarékoskodni a fokozott motorféket adó üzemmóddal lehet, sőt, a kormánykerék mögötti fülekkel akár teljesen állóra is lehet fékezni az autót csak a villanymotor visszatáplálásával. A 4,17 méter hosszú Opelben ráadásul még 381 literes csomagtartónak is maradt hely az ötszemélyes utastér mögött.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
36% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés