Mi baj lehet belőle?!

Aki gyakran közlekedik autópályán, biztosan annak ellenére látott már jó néhány előző kamionost, hogy a KRESZ szerint nekik ez kétsávos autóúton és autópályán 6 és 22 óra között tilos. Néha kifejezetten ezt figyelik a rendőrök, de a jelek szerint a visszatartó erő egyelőre kevés. Az a jelenet viszont, amelyet az M5-ösön, Szeged felé haladva, a 67–69. kilométer között vett fel egy autós fedélzeti kamerája, új szint. Alacsonyabb.

Egy kamionos szabálytalanul, és ilyenkor szokás szerint minimális sebességkülönbséggel egy másik kamion előzésébe kezd – eddig ismerős a jelenet. Amikor viszont a másik kamion vezetője nem engedi be, az előző kamionos simán ráhúzza a kormányt, és leszorítja a vészsávba a kollégáját, aki bár egy pillanatra rálép a fékre, inkább felveszi a harcot, visszafoglalja a sávját, és végül nem is hagyja magát megelőzni.

A sárga felépítményes kamionos kezdte – mondhatnánk, ha óvodában bevett érveléssel próbálkoznánk, de itt bizony a másik sofőrből is kijött a szabálytalan, veszélyesen vezető barom. Gratulálunk az érintetteknek!

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
57% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés