Az biztos, hogy a hétszeres világbajnok nem találja a formáját a Ferrarinál.

Lewis Hamilton kilenc futam után továbbra is dobogó nélkül áll a Ferrari színeiben, miközben csapattársa, Charles Leclerc már háromszor is a pódiumon ünnepelhetett – a világbajnokság állását a pilóták és a konstruktőrök között ITT tudod megnézni. A hétszeres világbajnok ráadásul a legutóbbi fordulóban, a Spanyol Nagydíjon rendkívül kiábrándító versenyt futott, ahol megmagyarázhatatlan mértékben maradt el Leclerc-től.

A Sky Sports szakértőjeként ténykedő egykori Formula–1-es pilóta, Karun Chandhok szerint Hamilton számára kulcsfontosságú hétvége következik a most vasárnapi Kanadai Nagydíjon:

„Lewis helyzete kezd egy kicsit kritikussá válni. Most már a szezon második harmadába lépünk, és ő még mindig nem találja a ritmust. Nem tudja elérni azt a kiegyensúlyozottságot, hogy hétről hétre elégedett legyen az autóval.

(...)

Ha a Lewis oldalán állnék a garázsban, aggódnék. Már majdnem az év felénél járunk, ideje lenne megérteni, hogy ez egy alapvető probléma-e, amely miatt esetleg változtatni kell az autó beállításának irányán.” 

Persze senki nem kérdőjelezi meg Hamilton képességeit, hiszen Kínában a sprintfutamon bizonyította, hogy még mindig képes nyerni – , de túl sok a jó és rossz napja, a hullámzások pedig túl nagyok, a szakértők szerint pedig sürgősen meg kell találni azt a formáját, amivel minden hétvégén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújthat.

(Forrás: Sky Sports, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nehogy lemaradj a Kanadai Nagydíjról!

Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt és a szabadedzéseket.

A Racing Bulls nem engedné a pilótáját a Red Bullhoz

A Red Bull fiókcsapata foggal-körömmel ragaszkodik a pilótájához.

Végleg befellegzett Chris Hornernek a Red Bullnál?

Úgy tűnik, már csak idő kérdése, mikor meneszti Chris Hornert a Red Bull.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Okos autók, makacs sofőrök – így viszonyulnak a magyarok az újabb technológiákhoz

Paravánokkal védekezik a közútkezelő a primitív autósokkal szemben

Hivatalos: A Red Bull kirúgta Christian Hornert

További cikkeink a témában
A szenvedélye a hivatása – így lett egyetlen ötletből inspiráló mozgalom
Hirdetés