Az X44 nem a Forma–1-ben, hanem egy egészen más szériában fog versenyezni.

Lewis Hamilton hivatalosan is bejelentette, amit már innen-onnan hallani lehetett: X44 néven saját csapatot alapított, amivel 2021-ben már indul is az Extreme E elnevezésű elektromos tereprali-sorozatban.

* Az Extreme E januárban fog elrajtolni Szenegálban, majd Szaúd-Arábiában, Nepálban, Grönlandon és Brazíliában fog versenyezni a mezőny. A sorozat célja, hogy felhívja a figyelme a klímaváltozás veszélyeire, a helyszínválasztás nem véletlen, hiszen az említett térségek ökoszisztémái már most kénytelenek megküzdeni a globális felmelegedéssel járó kihívásokkal.

Az első kép is előkerült az X44 járgányáról, amelyen a lila szín fog dominálni - akárcsak Hamilton idei F1-es bukósisakján.

Egyébként Nem a hatszoros világbajnok brit az az első nagy név a sorozatban, az X44 ugyanis olyan nevek mellé csatlakozott, mint az Abt, Andretti/United Autosports, Chip Ganassi Racing,a HWA, a Formula E konstruktőri bajnoka, a Techeetah, valamint a Veloce.

Eközben az F1-ben...

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés