Ettore Bugatti nem csak autókat készített, hanem egy fantasztikus repülőgépet is tervezett, amelynek a replikája most a földbe csapódott.

1938-ban ez a repülőgép legalább akkora feltűnést keltett, mint a Bugatti autói. Ettore Bugatti ugyanis nemcsak gyors és drága autókat készített, hanem egy repülőgépet is tervezett. A kompakt méretű, 9,24 méter szárnyfesztávú, 7,75 méter hosszú 100P meghajtásáról két, soros nyolchengeres, 450 lóerős motor gondoskodott, a kitűzött sebesség 830 km/óra volt, amikor egy Messerschmidt is csak 750 km/órát ért el.

Egy németországi versenyen indultak volna vele, de a második világháború kitörése közbeszólt. Jól elrejtették az 1939-ben készült egyetlen példányt, nehogy az ellenség kezére jusson. A háború után aztán egy amerikaihoz került, aki felújította volna, de ehelyett csak a motorjait szerelték ki Bugatti autók restaurálásához. A 100P végül többször is tulajdonost cserélt, ma az EAA Airventure Museum kiállításán tekinthető meg a wisconsini Oshkoshban.

Scott Wilson, az amerikai légierő veterán pilótája néhány társával együtt 2008-ban határozta el, hogy megépíti a Bugatti 100P replikáját. Az eredeti terveket néhány helyen módosítaniuk kellett, hogy képes legyen a levegőbe emelkedni a gép, amelynek lélegzetelállító formáján kívül az is az érdekessége, hogy a két légcsavarja egymással ellentétes irányban forog.

2015 augusztusában aztán felszállt a Bugatti, és most éppen a harmadik próbarepülését végezte, amikor a tragédia történt. Szemtanúk szerint egy oklahomai reptér közelében a Bugatti hirtelen balra fordult, majd a földbe csapódott. A 100P favázas szerkezete azonnal lángra kapott, de pilótája, Wilson már az ütközésnél életét vesztette.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés