Még többre képes az eddigieknél a Seat Leon sportváltozata: a modellfrissítéssel tovább fokozták a Cupra teljesítményét.

Szépen izmosodik a Seat sportos kompaktja, a harmadik generációs Leon Cupra kivitele ugyanis újra erősebb lett. Bemutatásakor még 265 és 280 lóerős változatokban kaphattad meg, majd időközben csendben 290 lóerőre növelték a csúcsmodell erejét. Most elérkezett a ráncfelvarrás ideje, ami egy ilyen tüzes kompakt esetén további lóerőket jelent.

Kereken 300 lóerőre képes már a Leon Cupra, ami azt jelenti, hogy a Ford Focus RS, Honda Civic Type R és Volkswagen Golf R után belépett a háromszázasok klubjába. Nem tudni, hogy ez mennyivel tette gyorsabbá, de a kezelhetőségének biztosan jót tesz, hogy immár 4Drive összkerékhajtással is rendelheted (a kombit kivéve, merthogy a Leon Cuprából olyan is van).

Sok mindenen nem kellett változtatni a ráncfelvarrással, hiszen az élekkel megrajzolt forma még évekkel a bemutatása után is jól áll neki, akárcsak az élénk színű könnyűfém kerekek. Újdonság azonban a dugóasszisztens, amit nagyra értékelsz majd a reggeli csúcsban araszolva: a távolságtartó és sávtartó rendszerek 60 km/óráig szinte önvezetővé teszik a Leont.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve