Úgy tűnik, a XI. kerületben minden második mélygarázsban van egy.

Január elsején az újbudai Kánai utca egyik lakóházának teremgarázsában találtak egy lopott piros Ferrari Californiát a rendőrök: az egyik lakó gyanúsnak találta a spanyol rendszámú kocsit, ezért bejelentette. Kiderült, hogy a kocsit Spanyolországban adták bérbe valakinek, aki nem adta vissza.

A garázshely bérlőjét elfogták, lakásán és a „hozzá köthető autókereskedésekben” meglett a Ferrari kulcsa, hamis spanyol forgalmik, lőszerek, egy másik hamis alvázszámú kocsi, a Ferrari hamis rendszámait kiadó másik férfinél pedig még kettő.

A hírt péntek reggel közölte a rendőrség, este pedig azt, hogy egy másik, gazdagréti mélygarázsban találtak egy fehéret is. A piros Californiáról szóló hír alapján ugyanis egy másik lakóház lakóinak is eszébe jutott, hogy az ő teremgarázsukban is áll egy spanyol rendszámú Ferrari – a rendőrök kiérkezésük után hamar kiderítették, hogy a 458 Italiát ugyanazok bérelték ki Spanyolországban, és ugyanúgy nem adták vissza.

Nem tudjuk, hány lopott Ferrari pihen még budai mélygarázsokban, ahogy azt se, miként jutott eszükbe a bűnözőknek a mesterterv, hogy a társasházakban majd nem tűnik fel egy-egy, pár hétig ott pihentetett Ferrari.

(Forrás: police.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.