A wokingiak két pilótája sajátította ki a vasárnapi futam első sorát.

A McLaren, pontosabban Lando Norris magabiztosan várhatta a Magyar Nagydíj időmérőjét, miután a három szabadedzésből kettőt is megnyert, az utolsón ráadásul Oscar Piastri is odaért a második helyre. A McLarennek pedig sikerült a kvalifikációra is átmentenie a nemcsak a jó formáját, ugyanis

Norris és Piastri elvitte vasárnapi futam első sorát.

A wokingiak előnye azonban meglehetősen karcsú, legalábbis a harmadik rajtkockát megszerző Max Verstappennel szemben, a címvédésre készülő holland ugyanis ötszázad másodpercen belül van a pole pozíciót szerző fiatal brithez képest. Ugyanakkor a többiek jócskán elmaradnak az első hármastól – a Magyar Nagydíj időmérőjének végeredménye:

Hatalmas meglepetésre George Russell és Sergio Pérez már a Q1-ben kiesett, utóbbi amatőr hibát vétett: a nedves kerékvetőre hajtott és a falba kötött ki – szinte biztos, hogy a mexikói bokszutcából rajtolhat a holnapi futamon, és vélhetően ezzel megpecsételődött a sorsa is.

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 15:00-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Formula1.com, MTI/Czeglédi Zsolt)

Ez is érdekelhet:

Ezeknek a több tízmillió forintos díjaknak az egyikét törheti össze Norris idén a Magyar Nagydíjon

Mutatjuk, milyen porcelántrófea lehet a trófeaterrorista Lando Norris következő áldozata a Magyar Nagydíjon.

Vészesen kevés ideje maradt Péreznek arra, hogy megmentse a Red Bull-os ülését

A Red Bull elárulta, mennyi ideje van bizonyítania Sergio Péreznek.

A Haas többé már nem tart igényt az egyik pilótájára

Távozik a Haastól a csapat történetének leghosszabb időn át szolgáló versenyzője.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés