Jönnek a sprintfutamok, de nem mindenhol.

Egy ideje már hallani lehetett róla, hogy az F1 szeretne változtatni az időmérő lebonyolításán, hogy még izgalmasabbá tegye a száguldó cirkuszt, most pedig a sportág elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali hivatalosan is bejelentette, hogy

az idei szezonban három – egyelőre még meg nem nevezett – versenyhétvégén is rendeznek majd 100 kilométeres sprintfutamot.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a pénteken az első szabadedzést követően egy (három részre tagolt, kieséses rendszeren alapuló) időmérő edzésre kerül sor, szombaton pedig a (második) szabadedzés után egy 100 kilométeres versenyt rendeznek, amelynek végeredménye határozza majd meg a vasárnapi hagyományos futamon rajtrácsát.

A sprintversenyeken egyébként vb-pontokat is osztanak majd, a dobogósok három, kettő és egy pontot kapnak.

Eközben...

Russell szerint Bottas szándékosan ütközött vele, azt is tudja, miért

Összeesküvés-elmélettel állt elő a fiatal brit.

Pont annyival csökkentette Hamilton fizetését a Mercedes, amennyivel többet akart a brit

Jelentősen kevesebbet kap idén a címvédő a címvédőtől, persze az így sem kevés pénz.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés