Az Outback az egyik első szabadidős kombi volt a piacon, és a legújabb generáció továbbviszi az elődök örökségét, persze a legújabb technikákat sem hagyta ki belőle a Subaru. Ha nem jönnek be az SUV-k, de emelt autót keresel, ez neked való lesz.

1993-ban jelent meg az első Outback, és bár a szabadidős terepkombi műfaját nem a Subaru találta fel, de a japán márka tette népszerűvé. 1997-ben kapta meg az eddigi legnagyobb konkurensét a Volvo V70 Cross Countryval, és az Outback azóta is kitartó szereplője ennek az egyedi kategóriának. A legújabb generációját a New York-i autószalonon leplezték le.

Az Outback ezúttal is a Legacy alapjára épül, amiből alig két hónapja hozták ki az új szériát.

A formája ennél subarusabb nem is lehetne, és mint eddig, az Outback ezúttal is megemelt futóművet kapott, amivel a hasmagassága 22 centiméteresre nőtt. A belső tér újdonsága pedig az a 11,6 colos, álló formátumú érintőképernyő, amit a Legacy is megkapott.

A motorok is a lépcsőshátú testvéréből kerülnek át, a 2,5 literes, 180 lóerős szívómotor és a 2,4 literes, 260 lóerős turbós erőforrás. Mondani sem kell, hogy az összkerékhajtás szériafelszerelés, akárcsak a fokozatmentes váltó.

Még nem biztos, hogy az Outback nálunk is kapható lesz, de érdekes alternatíva, ha nem kérsz az SUV-kből, viszont emelt autóra van szükséged.

Ez is érdekelhet:

Még mindig tudott erősebb lenni a Subaru WRX STI

S209 néven mutatták be a limitált szériát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
36% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés