A Porsche nem az egyetlen sportkocsi-gyártó, amelyik elektromos autókat fejleszt, most a Maserati jelentette be, hogy milyen konnektorról tölthető típusokra számíthatunk tőlük a jövőben.

Nagy terveket vázolt fel a Maserati, aminek a sportautóiról tudjuk, hogy feledhetetlen élményt adnak, ha megfelelő úton hajtod meg őket.

Kegyetlenül jól áll az Alpok az új Maserati Quattroporténak, de ennél van durvább hírünk is!

A Maseratinál komolyan gondolják a célt, hogy elhódítanák a német prémiumokra ráunó, stílusos teljesítményre vágyó tehetősebb közönséget! Nos, a helyzet az, hogy van is hozzá paripa, amit csatába lehet küldeni!

A jövőt az olasz márka is az elektromos autókban látja, és most elárulták, hogy mire számíthatunk tőlük a következő években. Az első a Ghibli hibrid változata lesz, ez már jövőre bővíti a jelenlegi kínálatot.

A következő újdonság ennél jóval izgalmasabb: egy teljesen elektromos hajtású sportautót ígérnek.

2014-ben a genfi autószalonra vitték el az Alfieri tanulmányautót, és hiába volt ennek már több mint öt éve, a koncepció még ma is fantasztikus. Ha minden igaz, akkor a gyártásba kerülő sportkocsi is nagyon hasonlóan néz majd ki.

A Maserati a technikára is ráerősített, az elektromos autóját nagy teljesítményűnek és villámgyorsan tölthetőnek ígéri,

a tervek szerint két másodperc alatt gyorsulna fel 0-ról 100 km/órára,

és ha ez valóra válik, akkor a Tesla Roadster igencsak stílusos kihívót kaphat. A sportkocsi után egy SUV-t is bemutatnak, ami szintén teljesen elektromos lesz.

A Quattroporte és a Levante a kínálatban marad, például így:

V8-assal még jobban mozgatja a fantáziánkat a Maserati Levante

A Trofeo az erejével rögtön a sportos SUV kategória élmezőnyébe ugrott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés