A Maseratinak nagy hagyományai vannak a motorsportban, és egy évtizedes kihagyás után most az MC20-ból épített versenyautóval, a GT2-vel térnek vissza a pályákra.

A Maserati neve szorosan összefonódott a motorsporttal attól kezdve, hogy az alapító fivérek közül Alfieri Maserati megnyerte a kategóriáját a neves Targa Florio országúti futamán 1926-ban. A harmincas évek végén négyszer abszolút győzelmet is szereztek a versenyen egy Maseratival, és a márka a kezdetektől ott volt a Formula–1-ben, a legendás Juan-Manuel Fangio két világbajnoki címéhez is hozzájárult a Maserati, 1954-ben és 1957-ben.

Az 1948-ban bemutatott 4CLT volt az első Maserati, amit a Formula–1 szabályainak megfelelően építettek át
A 250F összesen 46 F1-es futamon indult, nyolc győzelmet szereztek vele, az évek során soros hathengeres és V12-es motorral is szerelték
Juan Manuel Fangio 1954-ben egy futamon győzött a Maseratival, majd a Mercedeshez igazolt, és az év végén világbajnok lett. 1957-ben négy futamot nyert a Maseratival, közte a karrierje utolsó győzelmét is, ami hozzájárult az ötödik világbajnoki címéhez

Az ötvenes évek végén pénzügyi okokból intettek búcsút a Formula–1-nek, majd a sportautó-világbajnokságnak is, és évtizedeket kellett várni arra, hogy a Maserati visszatérjen a versenypályákra. 2005 és 2010 között az MC12-ből épített GT1-es pályagéppel indult a GT bajnokságokban a márka, majd ismét évtizedes szünet következett. 2022-ben beszálltak ugyan a Formula E-be, de inkább csak névadóként, idén már győzelmet is szereztek.

A 300S-sel indult a sportautó-világbajnokságon a Maserati, 1956-ban Stirling Moss vezette győzelemre az 1000 kilométeres futamon Buenos Airesben
A 6 literes V12-es Ferrari-motorral hajtott MC12 azért is izgalmas, mert a szabályok értelmében összesen 50 utcai változatot is gyártottak belőle
A Formula E-ben egységes a technika, ezért a Maserati inkább csak névadója a csapatnak, ami már győzelmet is szerzett 2023-ban
Mondhatjuk tehát, hogy az MC12 után sokat kellett várni a Maserati következő versenyautójára, a középmotoros MC20-ból épített GT2-re.

A paramétereiről még semmit sem árultak el, csak azt, hogy a 621 lóerős V6-os Nettuno motorját versenypályás használatra fejlesztették tovább, a karosszériát pedig a kategória előírásainak megfelelően szerelték fel extra légterelőkkel, amitől egyértelműen dögösebb lett a szériaváltozatban is szívdöglesztő sportkocsi.

A Maserati még az idén pályára küldi a GT2-est, amivel az Európa-bajnokságban indulhatnak privát csapatok,

jövőre már teljes szezont is futhatnak vele. A márkánál azt mondják, hogy a versenyautójukkal szeretnék feléleszteni és táplálni azt a versenyszellemet, ami a kezdetek óta inspirálta a Maseratit a nagyratörő célok elérésében. Ha ez azt jelenti, hogy az MC20-hoz hasonló álomautókkal állnak elő, akkor ezzel csak egyetérteni tudunk.

Ez is érdekelhet:

Az utóbbi idők legszebb Maseratija lett ez a sportautó

Ötletes néven jön az MC20 nyitott tetős változata.

A havon táncoló Maseratinál kevés jobb látvány van

Jégre tették a márka ikonikus sportautóit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez a 978 lóerős Mitsubishi Colt szinte bármelyik szupersportautót megalázza

Szörfdeszkák egy öreg Rollson? Menő!

Mark Zuckerberg egy izmos sportlimuzint vezet a mindennapokban

További cikkeink a témában