A Williams 2016-os szezonjától függ a brazil sorsa.

Felipe Massa úgy nyilatkozott, hogy a 2016-os eredményeitől függ, marad-e 2017-re is, vagy visszavonul a Forma-1-től. Jelenleg a tizenharmadik szezonját futja, és jövőre is van szerződése a Williamsnél. Két dobogós helyezést tudott szerezni idén, de kilenc ponttal van a csapattársa, Valtteri Bottas mögött. Úgy érzi, mindaddig folytatni fogja, amíg a Williams versenyképes.

„Jövő év az utolsó év, amire van szerződésem, úgyhogy ez lesz a legfontosabb idényem, és eldől, érdemes-e folytatnom, vagy sem. Ha versenyképes leszek, természetesen továbbra is versenyezni fogok, ha nem, akkor nem.”

„Ha egy olyan csapattal tudok versenyezni, mint a Williams, ahol boldog vagyok, és ők is boldogok, hogy velük vagyok, akkor van értelme a dolgoknak. Ha egy olyan helyen dolgozol, amit szeretsz, és ők szeretnek, az kellő motivációt ad arra, hogy folytasd a munkádat.”

Massa egyike annak a négy pilótának a rajtrácson (Jenson Button, Fernando Alonso, Kimi Raikkönen), akik már több mint kétszáz versenyhétvégén vannak túl. A brazil úgy érzi, ha eljön az ideje a visszavonulásának, nem lesz nehéz meghoznia a döntést.

„Nem hiszem, hogy félek majd abbahagyni a sportágat, úgy érzem, helyes döntést fogok majd hozni. Mindenkinek abba kell hagynia egy idő után, de szerintem az én időm még nem jött el.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés