Pedig mostanság nem sűrűn van ennyire erős versenyhétvégéje a maranellóiaknak.

A Red Bull, de főleg Max Verstappen dominanciája ismét egyértelműen megmutatkozott az Osztrák Nagydíjon, a címvédő ugyanis úgy szerezte meg szezonbeli kilencedik futam a hetedik győzelmét, hogy két körrel a vége előtt még egy kerékcsere is belefért számára.

Pedig a spielbergi verseny egy korai szakaszában a Ferrari komolynak tűnő lehetőséget kapott, amikor Nico Hülkenberg miatt elrendelt virtuális biztonsági autós szakasz során Versteppen – szemben a mögötte haladó a Charles Leclerc-rel és Carlos Sainz Jr.-ral – nem élt az ingyen kerékcsere lehetőségével, vagyis a pályán maradt, és még így is simán verte a komplett mezőnyt. Minderről meglehetősen határozott véleménye van Verstappennek:

„Nem számított, milyen stratégián van a Ferrari, szerintem mindvégig fölényben voltunk a versenyen.”

A hollandnak ezzel az egy mondattal sikerült süllyesztőbe küldenie a Ferrari spielbergi teljesítményét, pedig az olasz istállónak mostanában nem sűrűn van ennyire jó versenyhétvégéje.

(Forrás: Gpfans.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Lewis Hamilton kiakadt és kifakadt

Lewis Hamiltonnak nem az autójával van baja, vagyis csak közvetve.

A Red Bull kimondta, hogy mellényúlás volt leigazolni az egyik jelenlegi pilótáját

És erről nyíltan beszélt a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

Schumacher már idén visszatérhet a Forma–1-be

Szerintetek lenne helye Mick Schumachernek a mostani mezőnyben? Ha igen, kinek a helyén?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kortalanul szép kupé ez az 1987-es Honda Legend Coupé

Mesterséges intelligenciát is használt az új kampányához a Suzuki

Verstappen tesztelt Ferrarival, Aston Martinnal és Audival is az F1 őszi szünetében

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés