Na, ha valami, akkor ez a nyomasztó fölény.

Max Verstappen szezonbeli tizedik futamán a nyolcadik győzelmét aratta a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, amivel 99 pontra növelte előnyét a világbajnoki tabella második helyén álló csapattársával, Sergio Pérezzel szemben a pilóták között:

Mindez azt is jelenti, hogy 12 versenyhétvégével a vége előtt, azaz még az idény felénél sem járva(!)

Verstappen előnye olyan tetemes mindenkivel szemben, hogy már akkor is (háromszoros) világbajnok lenne, ha mostantól a hátralévő versenyeken és sprintfutamokon egyetlen győzelmet sem aratna, csak a második helyen érne célba.

Na, ha valami, akkor ez a nyomasztó fölény, pláne, ha azt is nézzük, hogy a címvédő még az azonos autóval versenyző mexikói csapattársát is simán leiskolázta eddig.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az FIA elnöke gyakorlatilag elküldte a francba Lewis Hamiltont

„Ez jó volt a Mercedesnek? Akkor elég tisztességes volt?”

Ember nem veregette meg úgy a saját vállát, mint Fernando Alonso főnöke

Szerénység, az mi? Az Aston Martin tulajdonosa azonnal lovaggá is üttetné magát.

A Red Bull kimondta, hogy mellényúlás volt leigazolni az egyik jelenlegi pilótáját

És erről nyíltan beszélt a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve