A kép a Katari Nagydíjon készült Max Verstappen közreműködésével.

A következő képen csak annyit látszódik, mintha a Katari Nagydíj 46. körében járva a két Red Bull egymással harcolna az első helyért. Valójában azonban az történt, hogy a versenyt végig vezető Max Verstappen a dohai futam hajrájában lekörözte saját csapattársát, Sergio Pérezt – ez a felvétel mindennél jobban szemlélteti, utóbbi milyen mélyre került a Red Bullnál:

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Verstappen itt még nem tudta le a maga kerékcseréjét. Fontos az is, hogy Katarban Pérez csak a bokszutcából rajtolhatott, mert a sprintfutamos balesete miatt annyi elemet kellett cserélni az autóján (gyakorlatilag teljesen újra kellett építeni), hogy azt harmadik számú autónak minősítették. Mindemellett pedig háromszor is kapott öt másodperces időbüntetést (kettőt a futam során, egyet a leintés után) többszöri négykerekes pályaelhagyás miatt. Ugyanakkor mindezektől függetlenül, az egész eddig szezont tekintve teljesen helytálló az a kijelentés, miszerint

egészen elképesztő, hogy a két pilóta olykor mennyire ellentétes teljesítményre képes az osztrák istálló brutálisan domináns világbajnok autójával.

A szezonból még öt nagydíj (és két sprintfutam) hátra van, a Red Bull és Verstappen már biztosan világbajnok, Pérez második helye azonban egyre neccesebb:

Ez is érdekelhet:

Hamilton: Olyan az új mercedeses szerződésem, mint egy rohadt könyv

Lewis Hamilton az új szerződéséről beszélt.

Kiválasztották a 11. Forma–1-es csapatot

Nagyon-nagyon közel került a Forma–1-hez az amerikai istálló.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve