Maradtak kérdőjelek.

Az idei tíz versenyből hetet megnyerő, így az összetett pontversenyben élen álló Max Verstappennek 2028-ig szóló szerződése van a Red Bull-lal, ám jó ideje lehet hallani azokat a pletykákat, miszerint a háromszoros világbajnok pilóta – az osztrák istálló háza táján történt események miatt* – idő előtt elhagyhatja az osztrák istállót (és a Mercedeshez igazolhat).

*Hatalmi harcok dúlnak, egy kulcsember már távozott a sikerkovács Adrien Newey tervezőzseni személyében, és továbbiakra is lehet számítani, mindezek mellett pedig ott van még a Chris Horner csapatfőnök személye körül kialakult botrány is.

A 26 éves pilóta a hétvégi Osztrák Nagyíj helyszínén azonban ő maga tisztázta a jövőjét, legalábbis valamennyire:

„Hosszútávú szerződésem van és nagyon boldog vagyok itt. Ahogyan már korábban is mondtam, már most arra összpontosítunk, hogy minél jobb legyen a jövő évi autónk. Azt hiszem, elégszer mondtam már, hol fogok jövőre vezetni.”

Verstappen ezzel pontot tett az ügy végére, legalábbis a 2025-ös idény végéig, amit azért érdemes kiemelni, mert 2026-ban ismét új korszakba lép az F1, új motorformula jön és új technikai szabályozást vezetnek be, ezt nézve pedig a holland igencsak óvatosan fogalmazatott – azon sem lepődnénk meg, ha a kivárásra játszana.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Megvan az egyik pilótája 2025-re már az Alpine-nak is

Több évre szóló megállapodás született a pilóta és az Alpine között.

Végleg befellegzett Daniel Ricciardónak, már az utódja is megvan

Daniel Ricciardo nemcsak a Red Bull-os előléptetést, de a kisebbik RB ülését is bukta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve