Max Verstappen nem aprózza el a dogokat.

Max Verstappen nem szerény: a négyszeres világbajnok nemrég egy 33 méteres Mangusta luxusjachtot vásárolt, most pedig egy vadonatúj magánrepülővel bővítette a flottáját. A legújabb szerzeménye egy 2022-es Falcon 8X, aminek piaci értéke körülbelül 50 millió dollár, vagyis közel 20 milliárd forint. Erről van szó:

A Racingnews365.com holland kiadása szerint az új, Verstappen-dizájnosított gép komoly előrelépés a korábbi Falcon 900EX-hez képest, amely csak tizenkét személy szállítására volt alkalmas legfeljebb 7800 kilométeres távolságra, ugyanis a Falcon 8X ezzel szemben már tizenhat utast képes szállítani, és egyetlen tankolással akár 12 ezer kilométert is megtehet.

A repülő hamarosan új lajstromjelet kap, a PH-UTL azaz Unleash The Lion (Szabadítsd el az oroszlánt!) feliratot viseli majd – Verstappen állítólag a jachtját is erre nevezte el.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Oracle Red Bull Racing)

Ez is érdekelhet:

Így néz ki most a „szétbombázott” Hungaroring újjáépítése

Mutatjuk, hol tart most a Hungaroring felújítása.

A Netflixre kerülhet a világ egyik legdrágább sportága

A Netflix egyre komolyabban kacsingat a sportközvetítések felé.

„A vécépapír az egyetlen dolog, amire Trump nem kérte rá a nevét”

Bernie Ecclestone egyszer tárgyalt Donald Trumppal egy F1-es nagydíjról, ami végül nem valósulhatott meg a régi-új amerikai elnök miatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve