Európában egyre szűkebb a piaca a kisautóknak, de a Mazda nem adja fel ezt a kategóriát, és mutatott egy ígéretes előzetest, amiből akár a Mazda2 régen várt utódja is lehet.
Jó ideje piacon van a Mazda kisautója, a Mazda2 jelenlegi, harmadik generációját ugyanis 2014-ben mutatták be, és 2022-ben csatlakozott hozzá a hibrid kivitel, ami tulajdonképpen a Toyota Yaris Hybrid átszabott változata. Azt hihetnénk, hogy ez azt jelenti, a Mazda nem fejleszt saját modellt ebben a kategóriában, de egy most bemutatott koncepció ennek az ellenkezőjét sejteti.
Pirosban a jelenlegi Mazda2, fehérben a Toyotától átvett Mazda2 Hybrid
Japánban, a tokiói autókiállításon jelent meg a Vision X-Compact, ami első ránézésre a Mazda2 utódjának előzetese. A dizájnja a Mazda formanyelvét viszi tovább, egészen szűkre szabott fényszórókkal, áramvonalasra burkolt hűtőmaszkkal, és hátul embléma helyett a Mazda felirattal. A márka jellegzetes vörös színében nagyon dögös lett a japán kisautó.
Még csak a karosszéria főbb méreteit árulta el a Mazda, és ezek alapján az X-Compact jóval kisebb a jelenlegi Mazda2-nél,
ami csak látszólag kicsi, valójában négy méternél is nagyobbra nyúlik. A koncepció azonban megmaradt igazi kisautónak, csak 3,83 méter hosszú, viszont jóval szélesebb és egy kicsivel alacsonyabb is a jelenlegi modellnél, ezért látjuk azt, hogy annyira jó a kiállása.
Semmi más konkrétumot nem tudni a Mazda kisautó-koncepciójáról, ezért csak remélni tudjuk, hogy valami hasonlón dolgozik a japán gyártó. Hogy megmarad-e benzinmotorosnak, esetleg hibrid lesz, vagy tisztán elektromos, az később derülhet csak ki.
Ez is érdekelhet:










