A Mazda egyik legsikeresebb modellje a CX-5, ezért minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítottak a harmadik generációjának fejlesztésére. Nagyobb, igényesebb, letisztultabb lett, és a lemezek alatt is találunk újdonságokat.
Sokáig a Mazda egyetlen szabadidő-autója volt a márka európai kínálatában a CX-5, az eltelt idő alatt azonban megérkezett a kompakt CX-30, valamint a középkategóriás CX-60 és nagyobb testvére, a CX-80 is, ezért ideje volt a 2017-ben bemutatott második generáció leváltásának. Mivel ez az egyik legnépszerűbb kategória a piacon, és a CX-5 eddig is sikeresnek számított, ezért a Mazda nem változtatott a bevált recepten, de minden téren jobbá tette az autót.
Az előző CX-5 méretével éppen a 4,4 méteres CX-30 és a 4,75 méteres CX-60 között helyezkedett el, de az új modell egy kicsit közelebb került az utóbbihoz.
A hossza 11,5 centiméterrel 4,69 méteresre nőtt, és ez a növekedés mind a tengelytávot bővítette,
ami 2,81 méteres lett, még több helyet adva az utasoknak, főleg a hátsó sorban. 521-ről 583 literesre nőtt a csomagtér, a három részre osztott támlák ledöntésével pedig 2019 literesre növelhető.
Karakteresebb lett a dizájn is, a hűtőmaszk két széléhez illesztett fényszórókkal, kétlépcsős menetfénnyel,
míg hátul a széles lámpák a CX-60-ast idézik fel. Berendezése letisztultabb, mint valaha, csak a 10,25 colos műszeregységet és a felszereltségtől függően 12,9 vagy 15,9 colos érintőképernyőt találjuk, utóbbin androidos az új fedélzeti rendszer, még a mesterséges intelligenciával működő Google Gemini asszisztenst is elérhetjük rajta.
Új kormánykerekének közepén már nem a Mazda emblémáját, hanem a márka feliratát találjuk, akárcsak a CX-5 hátulján.
Nagy figyelmet fordítottak a praktikus tárolóhelyekre és a minőségérzetre is, a hangulatfény színét hétféle árnyalat közül lehet kiválasztani, és panorámatető is elérhető, amelynek az első fele nyitható. Az Exclusive-Line változat műbőr és velúrhatású, a Homura pedig valódi bőrkárpitot kap.
Műszaki alapját a Mazda3 és a CX-30 adja, ezért ahhoz hasonlóan a korábbi kétliteres helyett 2,5 literes, négyhengeres szívómotor hajtja, amit 24 voltos mild hibrid rendszerrel láttak el. 141 lóerőre és 238 Nm nyomatékra képes, amivel 10,5 másodperc alatt gyorsul százra. Széria a Mazda saját fejlesztésű hatfokozatú automata váltója,
az összkerék-meghajtás opció, és akár két tonna vontatására is képes a Mazda új szabadidő-autója.
Később egy saját fejlesztésű full hibrid változat is érkezik, ami ugyanezt a 2,5 literes benzinmotort használja majd, de nagyobb lesz a teljesítménye, és a Mazda egy tisztán elektromos szabadidő-autóval is készül, ez lesz a Mazda6e testvérmodellje. Az új CX-5 gyártása idén elkezdődik, decemberre a kereskedésekben lesz, és már most előrendelhető, az árát is tudjuk. 13 699 900 forintért elég versenyképesnek hangzik.
Ez is érdekelhet:


















