Track Pack néven új csomagot kínál sportautójához a McLaren, az 570S ezzel a pályanapokra és a dolgos hétköznapokra is tökéletes választás lehet.

A versenypályák nyílt napjait rendszeresen látogató vevőknek kínálja legújabb csomagját a McLaren. Az 570S Track Pack nem is a matt szürke festése miatt érdekes, hanem azért, mert úgy alakították ki, hogy még többet hozhass ki belőle a zárt pályán. A hátsó szárnya például 12 mm-rel magasabbra került, így 240 km/óránál 29 kg-mal nagyobb leszorító erőt termel. A szénszál-kerámia fékek a szériamodellről származnak, de nem vallanak szégyent a versenypályán sem.

A Track Pack kivitel ugyanakkor 25 kilogrammal könnyebb is a széria 570S-nél. Ezt elsősorban azzal érték el, hogy bőr helyett Alcantara borítja az üléseket, a kormánykereket és a műszerfalat. A hagyományos ülést szénszálas anyagból készült versenyülésre cserélték, így a lehető legjobb időt autózhatod a pályán. Az eredményeket pedig a fedélzeti telemetria segítségével elemezheted, ami szintén jár a modellhez.

Az 570 lóerős McLaren adatai elég meggyőzőek: 9,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 200-ra, a végsebessége pedig 328 km/óra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés