Ha mindig is a kerékpárok McLarenjére vágytál, most megkaphatod, elkészült ugyanis a McLaren első két elektromos mountain bike-ja, a Sport és az Extreme, a márkára jellemző high-tech megoldásokkal.

1981-ben az argentin nagydíjon a McLaren örökre megváltoztatta a motorsport világát, az akkor rajthoz állított MP4/1 volt ugyanis az első Formula–1-es autó, amely teljesen szénszálas monocoque karosszériával készült. Az eltelt idő alatt a szénszálas anyagok nemcsak a motorsportban terjedtek el, hanem a repülőgépektől a kerékpárokig mindenhol megjelentek.

Nem volt kérdés tehát, hogy amikor a McLaren elkezdte az elektromos hegyikerékpárjának építését, akkor természetesen a karbon lett az alapanyaga.

Szénszálas anyagból készült a váz, ami nem számít újdonságnak a kerékpároknál, már a nyolcvanas évek vége óta alkalmazzák,

de a McLaren mérnökei ezen a téren is a márkától megszokott tökéletességre törekedtek.

Nem maradnak el az innovatív megoldások sem, a kormány és a szára például egy darabból készült, és ez

nemcsak látványos megjelenést ad a McLaren kerékpárjának, de az irányíthatósága is elképesztően közvetlen lesz tőle.

Szintén érdekes megoldás az integrált LED-es világítás és a képernyő, amelynek grafikája a McLaren sportautóit idézi.

Az Extreme és a Sport modellek a piac legerősebb elektromos kerékpárjai közé tartoznak.

Az amerikai piacra szánt változatban ez 600 wattos teljesítményt jelent, és bár az európai piacon meg kell elégednünk 250 wattal, a motor 121 Nm nyomatéka elég jól hangzik. A tizenkét fokozatú sebességváltójával nincs akadály a McLaren bringája előtt.

Sejtheted, hogy a McLaren csúcstechnológiás kerékpárja nem lesz olcsó, és valóban,

a Sport változata 3,3 millió forintnak megfelelő összegbe kerül, míg a nevében is extrémebb terepre szánt, hátul is teleszkópos Extreme kiadás ára legalább 4,4 millió forint, a 15 amperórás csereakkumulátorért egyébként 250 ezer forintot kell fizetni.

Ez is érdekelhet:

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

Nem kell többé váltani, és tekerni is könnyebb a Decathlon új városi bringáját.

Ezzel ünnepli a Lego a hatvanéves McLarent

Nagyon fog neki örülni a gyerek, de leginkább apa.

Még erősebb lett a McLaren legkényelmesebb túrakocsija, itt az új GTS

Minden téren csiszoltak a McLaren GT-n, amelyben 570 liternyi poggyász fér el.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában