A kilencvenes évek szuperautója, a McLaren F1 a világ leggyorsabb szériagyártású típusának számított. Most megnézheted, ahogyan elérte ez a sebességet.

1992-től 1998-ig gyártották, és alig több mint száz darab készült a McLaren F1-ből, a kilencvenes évek egyik álomautójából. A BMW által készített 6064 köbcentis, 627 lóerős V12-es motorjával már a megjelenése idején elképesztőnek számított, és még inkább az lett, amikor megdöntötte a leggyorsabb szériagyártású autó rekordját. 1998. március 31-én a németországi Ehra-Lessien próbapályáján érte el a 391 km/órát, amit csak a kétezres évek közepén tudott felülmúlni a Koenigsegg CCX és a Bugatti Veyron. Most a típus megjelenésének huszonötödik évfordulójára tette közzé a McLaren azt a filmet, ahol Andy Wallace Le Mans-győztes pilóta vezeti a rekorderautót.

Bámulatos, ahogyan háromszázig könnyedén repül az F1, és még inkább az, ahogyan a száguldást kommentáló Wallace ez után is kézben tartja a nyugodtnak éppen nem nevezhető gépet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve