Színben nincs nagyváltozás.

Egy online show keretében a McLaren a mezőnyből elsőként mutatta be a 2021-es idényre szánt autóját. Az MCL35M színvilágában nincs nagy változás a tavalyi versenygéphez képest, idén is a papaja az uralkodó, ami mellett még egy kis kék is feltűnik:

Amiben viszont nagy változás van, az az autó motorja, azt ugyanis 2021-től a Mercedes adja. Ezzel kapcsolatban pedig a kasztni is nagy átalakuláson esett át, hogy illeszkedjen az új erőforráshoz.

A McLaren-Mercedes a múltban már bizonyított: a McLaren 351 nagydíjon indult és 78 futamgyőzelmet aratott Mercedes-erőforrással. A páros utoljára 1998-ban szerzett világbajnoki címet a gyártók között, míg a csapat akkori finn pilótája, Mika Häkkinen 1998-ban és 1999-ben is behúzta a szezont.

További autóbemutatók időpontjai:

Február 19. – AlphaTauri
Február 22. – Alfa Romeo
Március 2. – Mercedes
Március 5. – Williams
Március 10. – Ferrari

Lewis Hamilton szerint ez az autó nagyon is sokra lehet képes az új idényben:

Hamilton szerint a McLaren világbajnok lehet idén

Még az is lehet, hogy Hamilton kicsit elfogult, vagy nem? Szerinted tényleg lehet rá esélye a McLarennek?

(Fotó: McLaren)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve