770 millió forintnak megfelelő összegért eladó az a ház, amelyet Bruce McLaren építtetett magának, amikor már befutott. Sajnos nem sokáig élvezhette a stílusos birtokot, amiről egy színt is elneveztek a McLaren kínálatában.

15 évesen nyerte első autóversenyét Bruce McLaren még Új-Zélandon, ahonnan származik, és ahonnan versenyzői ösztöndíjjal került Nagy-Britanniába. Ott alapította meg később saját versenycsapatát, és a családját is. Amanda lánya születése után 1967-ben építtette meg álomotthonát Walton-on-Thames-ben, amit goodwoodi haláláig csak három éven át élvezhetett, és most ez a ház eladó.

A kétszintes, hat hálószobás, három fürdőszobás ház nemcsak stílusos és elegáns, de egyben hozzátartozik a McLaren történelméhez is.

Muriwai volt annak az új-zélandi városnak a neve, ahol Bruce az első versenyét nyerte, és erről nevezték el a családi birtokot is. Most pedig Muriwai lett a neve annak az új fényezésnek, ami a ház fehér színéről és eredetileg kék spalettáiról kapta kékesfehér árnyalatát.

A McLaren összes típusához rendelhető a szín, de az 570S Spider mutat benne igazán jól,

ezért aki ajánlatot tesz a birtokra, nem hagyhatja ki, hogy rendeljen egy hozzá illő színű sportautót is.

Az 570 lóerős 3,8 literes biturbó V8-assal hajtott roadster 3,2 másodperc alatt gyorsul százra, és a 165 ezer fontos, vagyis 59 millió forintos ára egyáltalán nem tűnik soknak ahhoz képest, hogy a birtok 2,15 millió fontba, azaz 770 millió forintba kerül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés