Se a Ferrari, se a Mercedes nem fog segíteni a vergődő McLarenen, de van még kinél kopogtatni.

Kifejezetten katasztrófális a McLaren és a Honda kapcsolata, a japán motor szar, vagyis megbízhatatlan és semennyire sem versenyképes, már az is eredmény, ha nem kell benne cserélni valamit, az pedig földöntúli csoda, ha célba is ér Fernando Alonso és/vagy (inkább utóbbi) Stoffel Vandoorne (és Jenson Button).

Érthetően fejvesztve menekülne ebből a helyzetből a wokingi istálló, arrafelé úgy tervezik, hogy a 2018-as idényt már új erőforrással futna neki, ehhez azonban gyorsan kellene találnni szeptemberig egy új motorbeszállítót (az új autó építése miatt).

Sok lehetősége nincs miután a Mercedes és a Ferrari is nemet mondott, viszont ott van a Renault, ami már jelezte is, hogy a Red Bullon és a Toro Rossón kívül még egy csapatot el bírna látni motorral, így viszont a riválisok száma növekedne a mezőnybe. Szóval ez is erősen kérdéses, egyelőre.

A valósághoz jelenleg az áll a legközelebb, hogy a McLaren a következő szezonban is a Hondával fog versenyezni, pontosabban szenvedni.

(via, fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés