Meséltünk már az Amalgam Cars pécsi manufaktúrájáról, ahol különféle szuperautók hihetetlenül élethű kicsinyített mását készítik, és most itt a legújabb alkotásuk, aminek a képeit nézve aligha mondanád meg, hogy egy makettről van szó.

Mintha csak a McLaren Senna bemutató fényképeit néznénk, olyan élethű lett az Amalgam Cars által kicsinyített változat a 800 lóerős, csupa szénszálas szuperautóból. A narancssárga fényezés és a kék féknyergek is éppen olyanok, mint az életnagyságú változaton, ami nem csoda, hiszen a tervezéshez a McLaren rendelkezésre bocsátotta a valódi autó paramétereit.

837 ezer dolláros, azaz 232 millió forintos árával a valódi Senna kevesek játékszere lesz, főleg azért is, mert csak 499 darabot építenek belőle, aminek minden példányát lekötötték már. Az Amalgam modellautója, ami 300 munkaóra alatt készül, csak 1 százalékába kerül az eredetinek, de 8147 dolláros, azaz 2,3 millió forintos árával csak a legtehetősebb gyűjtők vitrinjében áll majd belőle.

Nézd meg, milyen csodákat készít még az Amalgam:

Nem gondoltad volna, hogy ilyen autócsodák készülnek Pécsen

Bentley, Bugatti, Ferrari és Porsche is készül egy a pécsi manufaktúrában, ahol megdöbbentő részletességgel kicsinyítik le a legjobb szuperautókat.

Itt pedig az eredeti McLaren Sennát tudod megnézni:

Senna nevét kapta a legújabb McLaren

800 lóerős sportautót neveztek el a legendás pilótáról.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés